Georg Kühlewind Foundation

A titok

Ez a szó: „titok” – mysterion – a három szinoptikus evangéliumban csak háromszor fordul elő – egyszer-egyszer mindegyikben –, mindig Isten [ill. a Mennyek] Királyságával kapcsolatban. Az Úr a tanítványok belső köréhez szól (Máté 13,11; Márk 4,11; Lukács 8,10): „Néktek megadatott Isten [a Mennyek] Királyságának titkait [titkát] ismerni.”

A „megadatott” mintegy lehetőségképpen értendő – a tanítványok éppen nem értik a Magvető hasonlatát, amikor a mondat elhangzik. Pál apostol, akinek leveleiben a „titok” számos alkalommal megjelenik, legtöbbször ugyanerről, Isten Királyságára vonatkozó rejtettségről beszél. Így a Róm[abeliekhez írott levélben] 16,25: „…ama titoknak kijelentése folytán, amely örök időktől fogva el volt hallgatva, most pedig megjelentetett a prófétai írások és a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenése által…” Vagy 1Kor 2,7: „…Istennek titkon való [„mysteriumban”] bölcsességét szóljuk, az elrejtettet, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten…”1 A titok örök időktől fogva el volt rejtve, el volt hallgatva.2 Az Újtestamentum belső mozgása az igazság mint rejtetlenség felé halad3, ezért olvashatjuk (Márk 4,22): „ Mert nincs rejtve semmi dolog, csak hogy megjelenjék és semmi sem lett eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra kerüljön.”4 Ami el volt titkolva, az fény-természetű (Márk 4,21): „Avagy azért hozzák-é elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék?5 Milyen világosság az, ami rejtve maradhat az emberek előtt? Erre felel János evangélista (János 1,9-10): „Az igaz világosság, amely megvilágosít minden embert, eljövendő vala a világba. A világban vala és a világ által lett és világ nem ismerte őt.” Aki megvilágosít minden embert, a belső világosság, ugyanaz, mint aki a világot alkotta. Ezért megismerhető az ember számára. És csak az embernek van világa, minden más lény része csupán a világnak, az ember is a természeti mivoltában, de rendelkezik a világot alkotó világossággal is, ezért az ember a világ világossága. Benne lesz valóság a világ minden megismerési fokon, a dualitás lépcsőjén és az „igaz tanú” belülről tanúskodó identitásában. „Ti vagytok a világ világossága” (Máté 5,14). Az emberben az „Én-vagyok” tapasztalásában fénylik fel a világosság, ebben tapasztalja a világosság önmagát (János 8,12): „Én vagyok [az Én-vagyok] a világ világossága”.6

A kereszténység az emberben felgyújtja a belső világosság tapasztalhatóságát – ez lesz a 17. században a legradikálisabb vallási mozgalom, a kvékerekének, alapelve, kiindulása, hogy tudniillik a belső világosság átélhető és ez egyben az isteni világosság tapasztalása.

A belső világosságról szól Máté evangélista (6,23): „Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz.7 Ha azért a benned lévő világosság sötétség, milyen [mekkora] akkor a sötétség?”8 A belső világosságról ír Pál apostol (2Kor 4,6): „Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben, hogy megismerjük Isten sugárzását a Jézus Krisztus arcán.”

Akikben az Én-vagyok világossága felgyúlt, azoknak neve a „világosság fiai.” Így beszél János evangélista (12,36): „Míg a világosságotok megvan, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.”9

Ami öröktől, a világ kezdetétől fogva el volt rejtve, az a világra, világosságra kerül, ha „betelik az idő” vagy az „idők”. Ezzel kezdődik az Úr beszéde Máté evangélista szerint (1,15): „Bétölt az idő és elközelített az Istennek Királysága.10

Isten Királyságának eljövetele azt jelenti, hogy az ember királysága, ahol az ember autonóm módon él és cselekszik, amire tudata kiterjed, Isten Királyságával érintkezik, eggyé válik. Máskülönben elválasztott marad a két világrész, nincs aki tanúskodhatna, szólhatna Isten Királyságáról, ezt csak az teheti, aki ismeri. Ismerni és megismerni pedig minden szinten a megismerő és a megismert egységét jelenti. Ha az identitás csak villanásnyi, hétköznapi megismerésről van szó. A szellemi világ [Isten Királysága] megismerése tapasztalt, azaz időben, ha még oly rövid is, tartó azonosságot jelent: a kettősség tapasztalt feloldását. Másképp, mint azonosságban, amely nem villanásnyi, szellemi tapasztalás nem lehetséges. Erre utalnak János evangélista szavai (1János 1,5): „Isten világosság, és nincsen őbenne semmi sötétség”. Ezt csak az állíthatja, aki tapasztalta Isten világosságát, azaz részese volt. A részesedés lehetősége az Úr eljövetelével kiterjed annak híveire (1János 2,8): „Viszont új parancsolatot írok néktek, ami igaz [rejtetlen] ő benne és bennetek is, hogy a sötétség tovatűnik és az igaz világosság [a rejtetlen világosság] már fénylik.” A világosság meglátásához először szükség van a sötétség kontrasztjára – „A világosság a sötétségben fénylik.” (János 1,5). Az igaz világosság sötétség nélkül, belső világosságként belülről tapasztalható. Így lehet, hogy a rejtett világosság önmaga tapasztalásává legyen. Az új parancsolat (1János 2,9–10), hogy a világosság és a szeretet együtt egy-valóság; ami a tudat világossága, az az akarat szférájában szeretet és szeretet nélkül nincs igaz világosság a megismerésben vagy a tudatban.

Mindez, Isten Királyságának eljövetele, a belső világosság és egyben Isten sugárzásának, világosság-voltának meglátása, a rejtettségek, a titok napfényre kerülése, az Én-vagyok megjelenése, ez jelenti az idők betöltését. Ennek a vonulatnak a gerincét, az Ó- és Újtestamentum összekötő fonalát az Istenség nevének árnyalt megváltozása adja. Amikor Mózes Istenének neve után tudakozódik (2Mózes 3,14), a válasz (pontos fordításban): „Leszek aki leszek. És monda: Így szólj Izráel fiaihoz: Az [Én-]leszek küldött engem tihozzátok.” A jövő idő változik jelenné, amikor Isten Fia és az Ember Fia egy lénnyé egyesül Vízkeresztkor a Jordán vizében.11 Az „Én-vagyok” az Úr neve, ahogyan az elsősorban János evangéliumából kiderül (8,24; 8,28; 8,58): „Azért mondom néktek, hogy meghaltok a ti bűneitekben: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.” „Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok.” „Amen, amen mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.”12 Ezzel válik a kereszténység az igaz Én megvalósulásának újkori impulzusává.

G. Kühlewind


 

1 Ef 3,9; Kol 1,26; 2,2

2 R 16,25; 1K 2,7; Ef 3,9; Kol 1,26; Mt 13,35

3 Az „igazság”-nak, „igaz”-nak fordított görög szavak rejtetlenséget, el-nem-veszettséget, illetve a megfelelő jelzőket jelentik.

4 Lk 8,12; 12,2-; Mt 10,26

5 Mt 5,15; Lk 8,16

6 J 9,5; 12,46

7 A „szem” az a világos belső szerv, amely a földi életet, a „testet” irányítja.

8 Lk 11,35; J 11,10; 13,36; R 13,12

9 Ef 5,8; 1Thess 5,5; 1P 2,9

10 Pálnál Gal 4,4; Ef 1,10

11 ben (a magyarban a harmadik személyben csupán). „(Én) vagyok, aki vagyok” úgy hangzana: Én aki én. A használt igealak jövőidejű. A fordítók (Luther kivételével, aki jövőidőben adja vissza) általában jelenidőben fordítják a mondatot.

12 J 4,26; 9,37; 13,19

Az idézett mondatok értelme: Ha nem lesz számotokra valóság („nem hiszitek”) az Én-vagyok… A „felemeltetés”, a kereszthalál, különösképpen a csak János evangéliumában leírt (szögek és dárda okozta) sebek a földi formák megszűnését, vagy nem jelentős szerepét ábrázolják az Én-vagyok-tapasztalás szempontjából. Az Én-vagyok előbb lett Ábrahámnál, az idők kezdetétől fogva létezett, rejtettségben.