Georg Kühlewind Foundation

De profundis

Kedves barátom,

A mindinkább nyomasztó sötétségben már régen érik bennem egy kérdés: vajjon nem lehet semmit sem tenni?

A világ folyását mindenkor bölcsek, igazak, beavatottak és mesterek tartották és irányították pozitív irányban, azáltal, hogy az intuíciók világával kommunióban voltak. Hogy tizen voltak egy városban, vagy tizen kellett volna, hogy legyenek, mint Sodomában, hogy harminchatan vagy tizenketten, vagy négyszer tizenketten kell, hogy a Földön legyenek, egyre megy. Nem tudom azt sem, hogy ezek a mesterek ma a Földön működnek-e. Az ő munkájuk nélkül talán még nagyobb lenne a sötétség. De az is lehet, hogy nincsenek itt.

Ha nincsenek itt a nagyok, a nem-nagyoknak kell megtenniök. Ha itt vannak, ártani akkor sem fog. Én nem vagyok sem mester, sem igaz. De javaslom, hogy mi tegyük meg, az egyetlen tennivalót, amivel a jövő csíráját elültetni lehet: meditálni a jövő érdekében, a lényegbeli – nemcsak időbeli – jövőért. Vagy legalább, hogy megkíséreljük, gyöngeségünkben.

Talán fölösleges ez, talán hatástalan: ártani nem fog, ha annak tudatában történik,

hogy ebből annak, aki csinálja, nem származik jó, inkább talán teher és kedvezőtlen földi sors;

hogy nem felsőbbségérzetből történik, hanem szorongattatásból és szomorúságból;

hogy nincs hozzá szükség szervezetre, semmilyen „titkos” társaságra;

hogy akik teszik, nem fontos valamilyen jel segítségével egymást megismerjék, meg fogják egymást ismerni, ha valóság lesz, amit tesznek;

hogy ennek a tettnek nincsen megelőlegezett „fontossága”; hogy a fontosság minden gondolata a cselekvést előre lehetetlenné teszi;

hogy minden a legmélyebb értelemben bizonytalan;

hogy ez kísérlet, a pusztuláshoz vezető irány megváltoztatására, gyönge kísérlet.

Hosszan lehet ilyen vállalkozás ellen érvelni. Lemondok az ellenérvekről A javaslathoz nincsen semmi más elhivatottságom, csak, hogy fölmerült bennem, hogy én csinálom, és biztos vagyok abban, hogy nem árt.

Ez a vállalkozás nincs árulásnak kitéve, mert nem titok.

A meditáció témájaként a János Jelenések utolsó két, 21. és 22. fejezetét ajánlom, mert ezek esszenciálisan a Föld jövőjét idézik. Ezeket a fejezeteket korántsem „értem” teljesen; az értés azonban az ismétlődő meditációkban érhet. Napról napra néhány versét, később talán egy fejezetet lehet meditálni. Az időpontot a meditáló válassza meg; az összekötő elem nem a földi idő, hanem tisztén a szándék.

Ha valakit ismersz, aki erre a cselekvésre alkalmasnak látszik, add neki oda ezt a levelet. Aki ezt a vállalkozást indokoltnak tartja, de nem tud meditálni, az törekedjék arra, hogy megtanuljon meditálni: ha keresi, meg fogja találni a módját. A levél embertől emberig adódjék tovább.

Ezt a cselekvést a Logos szolgái munkájának lehet nevezni. Ne feledkezz meg a hatalomról, amely a szójellegű emberi cselekvés összecsengésében rejlik: „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek a Földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.” (Mt 18,19.) (Károli ford.)

 

1979. utolsó napjaiban

Georg Kühlewind