Georg Kühlewind Foundation

Húsvét 1998

Amikor az Urat elfogják, a tanítványok „megbotránkoznak”. Az Úr ezt előre látja (Máté 26,31; Márk 14,27): mindnyájan elhagyják (Máté 26,56; Márk 14,50). A „megbotránkozást” az okozza, hogy a tanítványok nem képesek felfogni: az élő Isten Fia szenvedhet és meghalhat, sőt éppen ezért van a Földön (Máté 16,21-23). Ez egészen a Feltámadásig rejtve marad előttük (Lukács 24,25-27).

A megbotránkozás ténye különösen Péternél válik élessé, aki egy áldott pillanatában a tanítványok közül elsőként ismeri föl a Tanítóban Krisztust (Máté 16,16; Márk 8,29; Lukács 9,20) és ugyanő fogadkozik: ha mindnyájan megbotránkoznak is, és elhagyják az Urat, ő hű marad mindhalálig (Máté 26,33; 26,35; Márk 14,29; 14,31; Lukács 22,33; János 13,37). Az Úr ismeri Péter gyengeségét, amely ott van a megismerés és a képességein túlmutató fellobbanásai mögött (mint a vízen járás esetében: Máté 14,28-30), és ezt mondja neki (Máté 26,4): „Ámen mondom néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem” (Márk 14,30; Lukács 22,34; János 13,38). A háromszori megtagadás mind a négy evangélium szerint megtörténik, a harmadik után megszólal a kakas, és Péter sírva fakad, keservesen (Máté 26,75; Márk 14,72; Lukács 22,62).

Lukács evangéliumában (22,31-), látszólag aktuális indíték nélkül: „Monda pedig az Úr: Simon! Simon! Ímé a Sátán megkísértett titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért egykor majd megtérvén (a görög szó „megfordulást”, tudniillik a szellemi világ felé, jelent), a te atyádfiait erősítsed.” A kísértés abban áll, hogy a megcsúfolt, meggyötört, életét feladó Ember-Istenben ne lássák az Istent – akivel ilyen nem történhet szerintük.

Péter – a Kőszikla – visszaemlékezvén az Úr rá vonatkozó jóslatára (Lukács írása szerint [22,61] a kakasszó pillanatában az Úr Péterre tekint), összetörik. Ami mégis képessé teszi, hogy a Föltámadás után, először Pünkösdkor, majd élete végéig képviselje a Tanítást, az a János-evangéliumban olvasható (21,15-17): a Feltámadott háromszor (a szöveg kihangsúlyozza: „másodszor”, „harmadszor”) megkérdezi tőle: „Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem?” Az első kérdés: „Szeretsz-é jobban ezeknél?” Nem nevezi ekkor Péternek, azaz sziklának. Péter a harmadik kérdésnél „megszomorodék”. – visszaemlékszik a háromszori megtagadásra. A válaszai így szólnak: „Uram, te tudod, hogy szeretlek téged.” A Feltámadott előtt csak igazságot lehet mondani. A „te tudod” nemcsak ezt jelenti, hanem azt is, hogy a kérdéstől támad fel a kérdezettben az igazság, az immár megrendíthetetlen szeretet, amely nem ingatag fellobbanás – ekkor válik Péter igazán Kősziklává, a három „igen” igaz erővé, miközben ugyanakkor vissza kell emlékeznie a háromszori megtagadásra is – a Megtagadott jelenlétében. Életének értelme megszilárdul. „Legeltesd, őrizd az én juhaimat.”

Mi mindennap, minden órában megtagadjuk a Tanítást, többszörösen. Reményünk, hogy egykor ugyanannyi „igent”-mondással kiegyenesednek életünk útjai.

Ezt kívánom mindenkinek 1998 Húsvétjára.

Georg Kühlewind