Für Frau Anna Székely
Ünnepelni csak ihletetten lehet és a puha, kifejező akarat mozdulatával, ahogyan beszélünk vagy hegedülünk: a testi mozgás nem tudatos, a figyelem a tartalomra irányul, amit kifejezünk. Ez az akarat a beszédben adott, – a kisgyerek tudatfeletti módon „tanulja” meg, a művészi aktivitásban tudatosan kell kigyakorolni, aztán válik tudatfelettivé, a kifejezés beszélő eszközévé.
Mit teszünk, ha ünnepelünk? Ajándékozunk – nem a karácsonyi ajándékvásárra gondolok, hanem a figyelmünkre, akivel a velünk együtt-ünneplőket megajándékozzuk. Ez csak a puha akarattal történhet, a figyelem, aki vagyunk, nem mozdul más akarattal, nem működik feszítve, vagy csak önzően és rövid lélegzettel, a belső mosoly híján.
Mosolyogni is csak a kifejező spontán akarattal lehet, nem törődve az arcizmok dolgával – azok tudják már. Mivel a feszített, stresszes akarat alkalmatlan mosolygásra, ezért nehéz, szinte lehetetlen ünnepelni; ez csak az ember őseredeti, talán bűnbeesés előtti belső mosolyával lehetséges, akár a muzsikálás.
Az első akarat befogadó, a kisgyerek viaszként a szellemi-fizikai világ felé nyújtott figyelme; azt mondja: formálj engem. A második akarat az aktív kifejező akarat, a tekintet-kontaktus, a mosolygás, a felegyenesedés, a járás kezdetének görcstelen akarása. Ez könnyen vált át felnőtt korban is az ihletet befogadó, pillanatnyi üres figyelem-akaratra.
Minden „csoda”, az Evangéliumok csoda-történetei ezt az inspirációt befogadó ünnepi akaratot szólítják, ezt vannak hivatva előhívni – csodáknak nincs helyük a racionális tudatban. Az inspirált lágy akarat – mindig erősebb, fizikailag is erősebb a feszes akarásnál – aztán ünnepelhet.
Az Angyali Üdvözlet, Ádvent, Karácsony, Vízkereszt az emberi lélek befogadó mozdulatainak lépcsői, egészen a kozmikus teremtő Értelem egyszeri befogadásáig. A kiválasztott nép létrehozta a tövistelen Rózsát és Liliomot, az megszüli a befogadó lelket, aki majd átadja testét és önmagát: a teremtő Ige földi hordozójává lesz. Az autentikus ikonok tanúsága szerint József ezeknek a befogadó lépéseknek az alanya és szemlélője.
Az elejétől a végéig ősképi történet sokszorozódó ereje – a Magvető hasonlata értelmében – azt eredményezi, hogy ma mindnyájan választottak lehetünk, az őskép befogadása mindnyájunkat Józseffé tehet. Ha arra befogadó és kifejező akaratunkkal, teljes valóságunkkal – így lesz teljes – igent mondunk.
Georg Kühlewind