Az emberi tudat hátterében egy „őstapasztaló” van, szavakkal kifejezhetetlen, csak utalni lehet rá: Én vagyok (és) Világosság. Az őstapasztalást János evangélista szavakba foglalja, és ezekből a szavakból új tapasztalás fakad: a Szó Világossága. A szóban ébred az ember. Felébredése új képességet hoz: a tanúbizonyság-tevés képességét.
A kereszténység egész impulzusa az Alétheia jegyében áll, a rejtetlenségben: ami korábban rejtett volt, nyilvánosságba lép: ez a világosság. Alétheia az élő jelenlét: a világosság, a megismerés időn kívüli folyamatai, egy létesülésben lévő világ: az élő megismerés. Aki az igazságban él – jár –, az föltétel nélkül mondja: Én vagyok. Szavak nélkül mondja, az igazság szférája a szavak nélküli „gondolkodásé”. Az Én-vagyok az Alétheia.
A jót tenni fölöslegben, a kötelességen túl: ez a Kharisz. A Kharisz igéje mindig cselekvés.