A testvérgyilkosság korszakaiban – Káin óta egyfolytában – az ember tehetetlen nézőként éli meg magát. Megkérdezheti: valóban nem lehet tenni semmit? A külvilág ezt ritkán engedi meg; de ha az ember igazán szellemi lény, akkor kell legyen szellemi hatékonysága is. Ez a felsőbb akarat kérdése.
Ha szellemi képességekről van szó, az út ezekhez a felnőtt szellemi-lelki struktúrájából indul ki, és a kisgyereké felé vezet, csak én-tudattal; tehát a képességek visszavevésén át, amelyek az életünk folyamán jöttek bennünk létre. A visszavevés nem elvesztés, csak az aprópénzt váltjuk nagyobb bankókra.
Így hozza létre a visszavonulás a gondolattól a gondolkodásba az imaginációt – a gondolkodás megmarad, anélkül, hogy gondoltat gondolt volna, nem könnyű lépés. Így csendül meg inspirációként a szellemi világ beszéde, ha saját beszédünkről lemondunk, de egészen a beszédszervek munkájáig mindent megteszünk, ami a hangzó beszéd előzménye, csak a gége előtt ez megáll – az érző emberben. Így vonható vissza fokról fokra az akarat is.
A hétköznapi akarat vak, külső vagy egoisztikus belső késztetésre ébred, a gondolkodás-képzelés kell vezesse, adjon neki célt és formát. A beszédben vagy az igazi – intuitív – gondolkodásban ez másképp van: itt akarat és beszéd-intenció, vagy akarat és gondolkodás egyek. Nem tudjuk, hogyan beszélünk, a figyelem elég ha csak a beszéd tartalmára irányul. Ugyanúgy van minden művészi tevékenységben; a kéz, a kar, az egész test beszédszervvé válik. A művészet „technikájának” elsajátítása azt jelenti, hogy kifejlesztjük a megfelelő beszédszerveket. A figyelem a zenére irányul, a kéz, a kar megvalósít, anélkül, hogy a tudatnak elő kellene írnia a mozdulatokat.
Ez az emberi testi-szellemi akarat, ahogyan a bűnbeesés előtt volt, és ez az eredeti test: a szellem kifejező eszköze. És ezt az akaratot is vissza lehet vonni. Mert az értelem, a jelentés – szavaké, a muzsikáé, művészeteké – önállóan, kifejezés nélkül is létezhet; így van az eredetben, kezdetben. Itt tökéletes, nagyobb, tágabb, mert még nem korlátozott, nem beszűkített. Az értelem, a jelentés ilyen formájában átváltozik az akarat, amely máskor kivitelez, a befogadó alakjába:
Legyen meg a te akaratod – ez az én akaratom.
Ezzel az akarattal csak az egész emberiségért, minden emberért lehet imádkozni, akarni-imádkozni. Ezzel taszíthatunk valamit a történések, a világtörténés kormányrúdján, hogy jóra forduljon, miközben a „mit”, a „hová” kérdését a magasságra bízzuk, ezzel a felső akarattal, segítve az ismeretlen együtt-munkálkodóknak, akik hasonlóképpen tesznek.
Az út az akaratnak erre a fennsíkjára a meditáción át vezet; különösen alkalmas erre a János jelenéseinek 21. fejezete, vagy annak néhány verse, és különösképpen az első vers:
És láték új eget és új földet,
mert az első ég és az első föld
elmúlnak, és a tenger nincsen
többé.
1991 Karácsonyán
Georg Kühlewind