Világosság I.
Hol gyullad föl a világosság?
Úgy gondoljuk, a világosság fogalma kívülről, az észlelésből származik. Hogy világos van, arról veszem észre, hogy a dolgokat jól látom. Úgy gondoljuk, ha valami értésre, gondolatra mondjuk, hogy “világos”, ez hasonlat, amelyben az eredeti értelem az észlelés világára vonatkozik.
Az észrevevés, hogy a “dolgokat jól látom” (aminek alapján összefoglalva mondom: világos van), nem érzeti észlelés, hanem a tudat fölfigyelése saját tapasztalásának minőségére. A világosság ilyenkor is belső világosság. “Jól látok” - ez belső tapasztalás.
Ha ehelyett pl. azt mondanám: a dolgok jobban (erősebben) vannak, amikor világos van, ez is -a nyelvi kifejezés ellenére- belső tapasztalás leírása volna: “jobban”: ez nem észlelés, hanem tisztán fogalmi jellegű megállapítás.
A világosság tudati tapasztalás és ennek megfelelően minden fogalom az. Mind a tudatban lesz világos, a világ is.
A lélekben a világ éli át magát, mert a lélek világosság-erői a világ erői, nem az ember erői. A gondolkodás, az észlelés a világé.
A világosság a világhoz tartozik. A lélek is, a tudat is, az ember is. Hogy lássak valamit, meg kell legyen vagy éppen meg kell szülessen a fogalma.
Amiről tudok, ami van: vagy én ismerem meg, vagy én ismertem meg, vagy valaki más és elmondta:
nincsen olyan van, amit nem megismerésből ismernénk
Világosság II.
ÉN VAGYOK
A világosság eredeti intuíció, az eredeti intuíció; a dolgok, amik a világosságban ”jobban” látszanak, magából a világosságból vannak.
A fogalom, amely a dolgokat azzá teszi és alapként hozzájuk tartozik, a világosság teste, a testté lett világosság. A dolgokba világosság zárult, alszik bennük, Az ember látja a dolgokat: a bezárt világosság az emberben ébredezik.
Az ego vagy én nem látja a világosságot, csak a megvilágítottat: a dolgokat, a fogalmakat, anélkül, hogy a világosság testeként ismerné föl őket. A fogalmiság a világhoz tartozó világosság, fölismeretlen, mert nincs jelen, aki láthatná.
Ahol világosság, mint világosság meg tud jelenni: az az Én-vagyok. Az Én-vagyok: a világ világossága.
Ha a tudat fölébred álmodásának múltjából, első intuíciója ez:
Világosság és egyben: Én-vagyok.
Világosság III.
Világosság és sötétség
A Világosság: tapasztalt Világosság. Másként nem Világosság.
Aki a Világosságot nem tapasztalja, annak számára minden sötétségként adódik: még a Világosság is.
A sötétség azért sötétség, mert sötétségnek látja a Világosságot és nem Világosságnak. Ha annak látná, már befogadná és maga is világossággá lenne, A sötétség is csak a Világosság számára van; hogy mégis sötétségnek látszik: ez a sötétség.
Sötétségben élünk: nem a világosságot látjuk, hanem ahol visszaverődik, nem hatol át: és ezt is csak az ideák világosságában látjuk: ezt meg azt. Világunk nem is világ. Nem az élet világa, nem az élet világossága.
A megismerhetetlen, ami van, a tudatalatti, az anyag, az alulról-fölfelé való “természetes” fejlődés, a tudatnélküliből származó tudat, a megannyi többi nem világosságból való “alap”: lázadás a Világosság ellen. De egyben a világosság észlelésének kezdete: a sötétség észlelése. Mégis: észlelés és kezdet.
Sötétségből nem lesz Világosság.
Hogy a sötétség alap, az alap: ezt is csak a Világosság tudja gondolni.
A Világosság a sötétségben fölvilágol: de már a sötétség a Világosságban jelenik meg.
Ahol valaki lát, ott nincs sem érzékszerv, sem ideg, sem fizika. Ott semmi sincsen, csak látás. Azaz: Világosság.
A Világosság független mindentől, amit megvilágít, saját múltjától, önmagától. Minél inkább hisszük az érzetiről, hogy úgy van, annál inkább bízunk a Világosság teljesen érzetfölötti független világolásában.
Igaz világossággá ennek a független fénynek a tapasztalásával válik: közvetlen és közvetítetlen Világosság, önmagáról tanúskodó:
ez egyetlen igaz tanúbizonyság