A szavaknak, a nyelvtani formáknak, vagyis a jeleknek, jelentésük van. Ez két fontos megállapításra ad módot. Először: mivel a jelentés nem anyagi létező (miből is lenne?), az anyagi világban és ugyanakkor egy nem-anyagi világban, a jelentésekében élünk. Másodszor: merthogy a jelentés nem jön létre csak énlény által és csak énlény számára [az idevágó meditáció ez: Jelentés csak éntől énig], tehát… nem mondom ki, tudhatjátok.
Amit megértünk és közlünk, mindíg jelentés, nem a jel. De általában anyagi jelek segítségével közlünk és értünk. A Biblia szerint nem mindig volt így. A bábeli történés kényszerítette az emberiséget arra, hogy közléseikben a már meglévő népnyelvekre szorítkozzék, annakelőtte a néma közös ősnyelven közölték egymással a jel-nélküli jelentéseket. Ez a képesség veszett el a Torony alkalmából.
A nyelvek megváltását az Ujtestamentum írja le: Pünkösdkor az apostolokat mindenki úgy értette, mintha kinek-kinek saját nyelvén beszéltek volna. Valójában egyetlen létező nyelven sem beszéltek, de belső beszédük, amely a hangzó jeleket kiegészíti a jelentések oldaláról, az a teljes, még nem egyes nyelvekre differenciálódott néma ősnyelv volt – ezt a mágikus nyelvet értették meg. Így beszélt az Úr is a gyógyítások és az úgynevezett csodák alkalmával: kifelé arameus nyelven, belül a jelentések teljes, még nem szétforgácsolódott néma nyelvén.
E gondolatok aktualitását az adja, hogy ma egyre több ember, főleg gyerekek, főleg autisztikus emberek képesek a csendes, pontosabban a néma, jeltelen kommunikációra, sokszor akár távolból is.
A csend két irányban alakulhat át. Az egyik, hogy hallható jelek lesznek belőle: beszéd és zene. De az utóbbi a csend másik lehetőségét is használja: a hallhatóság mintegy negatív dimenzióját, mintha a zörejek teljes hiánya, a fizikai csend a másik irányban, a csendnél csendesebb zónában folytatódna. Aki zenét hall, ezt a negatív hangzást is hallja. A jelentések néma „nyelve” ebben a dimenzióban, a csend túloldalán „hangzik”. Akár a zene, ez a nyelv is érzésekben „gondolkodik”; artikulált és struktúrált megismerő érzésben, érzés-ideákban történik a közlés és az értés. Minden kisgyerek a csendnek erről a fizikailag nem hallható oldaláról érti meg az első ezer szó jelentését, amely a beszélő tudatfeletti lényében „csendül” – milyen pontos itt a magyar nyelv.
Az új gyerekgeneráció hosszan megőrzi a néma közlés és értés képességét: a jelentések világa a csend túloldalán van. Minden értés ebben a világban történik. A csendnek ebbe az oldalába vésődik bele minden új, ember-alkotta jelentés. Pünkösd a beszélő csend ünnepe. Ennek jelében születnek és élnek a nálunk nyitottabb és ezért szellemibb jövendő emberiség első előörsei.